Ahogy arról beszámoltunk, folytatódik Szilágyi István fiának az ügye, aki új külsvel jelent meg a bíróság eltt. Bár elször nem akart vallomást tenni, végül mégis felszólalt és meghökkent dolgokat állít.
© Bors
A férfi ugyanis azt mondta, hogy elször édesapja támadta meg t, majd kijelentette:
a vérengzést egy rejtélyes ember követhette el, aki negyedikként érkezett a házba.
Péter elmondása szerint ugyanis a törékeny színészen hisztérikus roham tört ki, nem ismerte meg saját fiát, akit szemen mart és kis híján halálra fojtogatott:
Apám a szemembe konkrétan belemart, többször is, az egész szituáció szinte feldolgozhatatlan volt, egy ébredés utáni lerohanás – mondta Péter, majd hozzátette: ezután valóban használt kalapácsot, hogy leállítsa a nyakát szorongató apját, de nem halálos módon, a tragédiáért szerinte egy sötétben felbukkanó idegen felel, aki t is leütötte.
© Bors
Áramütés-csapás szer ütést éreztem a tarkómon, fent, a haj részen, fehér fényt láttam. Mikor magamhoz tértem az ágyon, rézsútosan keresztbe feküdtem az öregen – mesélte.
BorsOnline
